Idősbarát Önkormányzat Díj - miniszteri elismerésben részesült Hajdúnánás
hajdunanas.hu | 2018.Oct.09. 17:44

Az Idősek Világnapja alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériuma hagyományosan megemlékezett a szépkorú polgárokról, kitüntetésben részesítette az őket gondozó intézmények vezetőit, valamint elismerte azoknak az önkormányzatoknak a munkáját, amelyek kiemelkedő figyelmet fordítanak erre a korosztályra. Hajdúnánás Idősbarát Önkormányzat Díjban részesült, amelyet Szólláth Tibor polgármester Prof. Dr. Kásler Miklós minisztertől vehetett át.

A díjátadón Kásler Miklós kiemelte, hogy a nemzet jövőjét a fiatalok, a következő generációk jelentik, de “a jövő az idők méhében fogant meg”. Hozzátette, a fiatalokat fel kell készíteni a jövőre, és ebben az idősek pótolhatatlanok. A nemzetnek oda kell figyelnie az idősebb emberek bölcs és megfontolt iránymutatására. Ez nemcsak kötelesség, hanem a történelem tanulsága szerint sokszor a túlélés záloga is – fejtette ki a miniszer.

Kásler Miklós megköszönte az időseknek, hogy egész életüket a nemzet fenntartására tették fel, példát mutattak kitartásból, szorgalomból, szeretetből tiszteletből, alázatból és tovább örökítik a nemzeti identitást.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta, hogy az eseményen azokat díjazzák, akik nemcsak azt a minimumot teszik meg, amit elvárnak tőlük, hanem azon túl is teljesítenek. Mint kiemelte, a családbarát ország számára azt jelenti, hogy több generáció tud együtt élni békében, biztonságban és egymást segítve. Kitért arra is, a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásra jogosultak idén ismét nyugdíjprémiumot kapnak, amelynek összege akár 18 ezer forint is lehet. A prémiumot azért adják, mert szeretnék, ha a gazdaság javuló teljesítményéből a nyugdíjasok, nyugdíjszerű ellátásra jogosultak is minél többet éreznének – tette hozzá.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára azt mondta: korábban természetes volt, hogy az idősebbeknek van több tapasztalata, a technológia azonban „elszáguldott mellettük”, és a fiatalok már jobban értenek a technikai eszközökhöz. Vigyázni kell azonban, hogy az emberi érték ne halványuljon el, hiszen az emberi kapcsolatok kialakításához szükséges tapasztalattal az idősek rendelkeznek, és a jövő csak akkor lehet az ifjaké, ha ezt átadják nekik – hangsúlyozta az államtitkár. Pogácsás Tibor az Idősbarát önkormányzat díjra utalva úgy fogalmazott, ahogy egy család, úgy egy település is akkor működik jól, ha mindenkire szükség van, ha minden embert értékelnek.

 

Az ünnepség az Idősbarát Önkormányzat Díjak átadásával zárult, melyet 15 éve nyerhet el minden olyan pályázó önkormányzat, amely sokat tesz a szépkorúakért, a törvényben előírtaknál több figyelmet fordít az idősekre.

Hajdúnánás a „Segítő Kezek-kel az idősekért” Helyi Szakmai Program keretében olyan segítségeket nyújt többek között, mint a mobilizálás (séta, torna), háztartás vitelében segítség nyújtás, családi és társas kapcsolatok működtetésének segítése, egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés segítése. Többlet feladatok között szerepel Emlékezet Fala, Hazaváró Ünnepség, „Nagymamáink receptjeiből” (receptes kötetek) „A Tiszta Környezet – Jó Közérzet” környezetszépítő verseny, Legszebb konyhakertek program, vagy éppen a Nyugdíjas Köztisztviselők Találkozója.

2018-ban Idősbarát önkormányzat díjat kapott Hajdúnánás, Biri, Cegléd, Győr, Szarvas és Székesfehérvár önkormányzata.

Galéria