Jók a legjobbak között
hajdunanas.hu | 2019.Oct.22. 15:21

A Hajdúnánási Ezüstkor Nyugdíjas Egyesület Éneklő Csoportja 2019. szeptember 19-én újra részt vett a XIII. Katonadalok Fesztiválján, már 13. alkalommal. Összesen huszonkét csoport vetélkedett, határon innen és túlról.  Bihor Megyéből - Nagyváradról és Szalacsról két csoport, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyéből négy csoport, míg Hajdú-Bihar Megyéből tizenhat csoport vett részt a megmérettetésen. A Hajdú – Bihar Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének elnöke Molnár Ferencné megnyitójában elmondta, hogy a zsűri értékelése szerint lesznek jók, jobbak és legjobbak.  A legjobbakat különdíjjal – emléklappal és serleggel – jutalmazza a háromtagú zsűri, melynek elnöke Kovács Róbert az V. Bocskai István Lövészdandár századosa, tagjai a Kodály Zoltán Zeneművészeti Iskola tanára és karvezetője, míg a csoportok létszáma 3-25 fő volt.

A hagyományokat megőrizve több mint 100 dalból választotta ki Tímári Balázs az egyesület elnöke és tanította be, majd kísérte tangóharmonikáján az Ezüstkor éneklő csoportját. Utolsónak szólították a színpadra Hajdúnánást, akik kiérdemelték a vastapsot.

Ebéd után a zsűri elnöke megfogalmazta az építő jellegű kritikákat a fellépők számára: ne vállaljuk túl magunkat, a kevesebb néha több; játsszunk a dinamikával; citera és tangóharmonika kísérettel is pontosan, együtt szóljon a dal; a csárdást, népdalt, slágereket ne keverjük; unottan, fásultan, fájdalmasan énekelni nem érdemes!


Úgy, mint Hajdúnánás! Vegyünk róluk példát. Ez a mondat többet ért az éneklő csoportunk számára, mint ha bármilyen nagyértékű tárgyi ajándékot kapott volna.


A legjobbak között – a Nagyváradi Dalnokok férfi kórusa mellett – kaptuk az emléklapot és a három közül az egyik serleget, mely az V. Bocskai István Lövészdandár dandártábornok különdíja volt, s azóta a Művelődési Ház folyosóján az egyesületünk vitrinjében látható.

Egy ifjú korában Hajdúnánásról elszármazott, már Debrecenben élő nyugdíjas gratulált, büszkén vallotta magát nánásinak. Jó érzés volt hajdúnánásinak lenni – így fogalmazott!

Örömünkre szolgált, hogy díjazott műsorunkat előadhattuk szeptember 29-én az Idősek Világnapján városunk szép kort megélt lakosai számára. A Megyei Nyugdíjas Szervezet kérésére Debrecenben a Kölcsey Központban is bemutatjuk  október végén az Idősek Világnapi rendezvényen.


Mindent elértünk, amit vártunk. Mi kellett hozzá? Kellett egy jó csapat, sok-sok felkészülés, jó előadásmód, melyet a szakmai zsűri elnöke is kiemelt. Szívvel, lélekkel, mosollyal – ahogy azt mi tettük.

 

Örömmel tölt el bennünket, hogy tovább öregbítettük városunk jó hírnevét. Ezzel tudjuk viszonozni az Önkormányzat Vezetőinek és a Művelődési Központ dolgozóinak a felkészülésünkhöz nyújtott segítséget, melyet ezúton is tisztelettel köszönünk.

 

Veres Sándorné

Galéria