Komoly intézkedéseket hoztak Hajdúnánáson a családok érdekében
hajdunanas.hu | 2019.Jun.14. 09:08

Ebben az évben is gyermek zsivajtól volt hangos május 25-én a Liget, ahol ünnepélyes keretek között közel 180 darab facsemetét ültettek szimbolikusan a 2018-ban született hajdúnánási gyermekek tiszteletére.

A kert abból a célból jött létre, hogy szimbolizálja az itthon maradást, hiszen Hajdúnánás közössége azt szeretné, ha a fiatalok is úgy ragaszkodnának a szülőföldjükhöz, ahogyan a fa ragaszkodik az anyaföldjéhez – mondta Hajdúnánás polgármestere. A családias hangulatú eseményen Szólláth Tibor szólt a család és a városhoz való kötődés fontosságáról is.

Fecskelakások, fecskeotthonok, gyermekegészségügyi centrum, ösztöndíjprogram, fél millió forintos lakásvásárlási támogatás a fiataljaiknak.

Míg 2009-2010 között alig 130 gyerek született, addig mára nem ritkák azok az évek sem, amikor közel 180 gyerek is születik a városban.

A város polgármestere azt mondta, hogy a településen kedvezőek a feltételek a gyerekvállaláshoz. „Nálunk sincs kolbászból a kerítés, csak szisztematikusan összerakjuk a családalapítás fogaskerekeit, hogy gördülékenyen tudjanak forogni. Ezek a kis kerekek többségében minden település asztalán ott hevernek: korszerű óvodák, kiváló iskolák, gimnázium, szakközépiskola, megfelelő orvosi és védőnői ellátó rendszer, folyamatos egészségügyi szűrőprogramok, emellett hamarosan átadjuk a Gyermekegészségügyi Centrumot is" – mondta a polgármester. Hozzátette – nem véletlenül kapott az elmúlt időszakban Hajdúnánás Családbarát Önkormányzat Díjat, hiszen azzal, hogy segítjük a családalapítás előtt álló fiataljainkat a fecskelakás és a fecskeotthon programjainkkal, a fél millió forint támogatással az első lakáshoz jutáshoz vagy a közművesített telkek kedvezményes vásárlásával a közös jövőnkbe, a város jövőjébe fektetünk.      

Összefogott a város közössége.

Az előző esztendőben született hajdúnánási gyerekeknek még a múlt év őszén elültettek 90 darab fát. Idén egy új kezdeményezés révén a város lakossága ültette el még márciusban a polgármester kezdeményezésére további 90 darab kislevelű hársfát – mondta Szólláth Tibor. A felhívásra akkor sokan felkapták a fejüket, gyerekektől, a felnőttekig szinte mindenki fogott ásót, lapátot és közösen tettek a város jövőjéért.  A közel 180 darab elültetett facsemetét ünnepélyes keretek között adományozták az újszülött gyermekeknek az „újszülöttek fái” elnevezésű programon.

A köszöntő után minden megjelent szülő egy-egy emléklapot vehetett át a város polgármesterétől kisgyermeke nevére kiállítva. Az emléklapok átvétele után az időkapszula ünnepélyes elhelyezésére került sor, melyben az előző esztendőben született hajdúnánási gyermekek névsora, a Hajdúnánási Újság aktuális lapszáma, illetve a város fizetőeszköze a Bocskai Korona címletsora található meg.      

Szólláth Tibor a rendezvény végén elmondta: „Kívánom a kedves szülőknek, hogy az elültetett facsemetéket ugyanúgy nevelgessék, ahogy gyermekeiket terelgetik, szeretgetik útjuk során. És ahogy együtt cseperednek, az idő múlásával hozzák vissza a kertbe őket, hogy egyszer majd, amikor felnéznek ezekre a fákra emlékezzenek arra: honnan jöttek, s hová tartoznak.”    

Galéria