Hajdúnánás Város logó
Köszöntjük Gabriella nevű látogatóinkat!
2017. december 12.
Hírek >> Aktuális hírek
Archívum



Nem – vagy igen : Biztonság vagy káosz

Október 2-án egy olyan kérdésben kérik ki véleményünket, teszik fel a kérdést, amely gyermekeink, unokáink jövőjét is meghatározhatja. Védekezés a kényszer betelepítés ellen. Befogadni, továbbküldeni, visszatoloncolni, problémát megoldani, itt vagy a kiinduló országban. Avagy pedig a már itt lévőket szétosztani az Unió határain belül, annak minden kockázatával.


Tovább





Ígértem, és megírtam: Nyári élmények, a  Görögkatolikus nevelőszülői hálózatból

Sajnos, eltelt ez a nyár is. Sok szép emléket őrzünk róla, melyekre érdemes néhány gondolat erejéig visszatekinteni:


Tovább







„UNICEF Gyerekbarát Település” lett Hajdúnánás

Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány idén tavasszal is pályázatot hirdetett a települési önkormányzatok számára. Az „UNICEF Gyerekbarát Település” címet és a program megvalósítására szolgáló 2 millió forint támogatást, 21 önkormányzat pályázata közül, szoros versenyben, a független szakértőkből és a program 18 éves Fiatal Nagykövetéből álló Értékelő Bizottság döntése nyomán Hajdúnánás, Alsómocsolád és Bordány települések nyerték el. A program együttműködő partnere az Emberi Erőforrások Minisztériuma.


Tovább





Székely Menekültek Emléknapja Hajdúnánáson

Az 1916-os román betörés miatt Magyarország védtelenül álló keleti vármegyéiből 20 ezer székely menekült a Hajdúság területére. A centenáriumon többnapos programsorozattal emlékeztek Hajdúnánáson az eseményre szeptember 16. és 18. között.


Tovább





Táncoslábú nánási fiatalok

Hajdúnánáson napjainkban szinte minden táncot kedvelő, szerető ember megtalálhatja a neki legjobban megfelelő táncformát, stílust, hiszen választhat a néptánc, a társastánc, látványtánc, divattánc közül, azaz a táncok egész színes és széles skáláját kínálják az érdeklődőknek az iskolák, klubok.


Tovább





Reneszánsz tábor a helytörténeti gyűjteményben

„Ti tudtátok mennyi kincs van Nánáson a múzeumban? És, hogy az éjszaka a múzeumban legalább olyan izgalmas, mint azt a filmből ismerjük? És azt, hogy lány is lehet királyfi és az amerikai-magyar nyelv semmiben sem különbözik a magyar-magyartól? És, hogy a hírhedt Báthory Erzsébettel Nyírbátorban lehet találkozni (persze csak a viasz bábu formájában) és cseppet sem félelmetes?!


Tovább





Kirándulás Turistvándiba

2016. augusztus 13-án reggel 6.40-kor indult az autóbusz Hajdúnánásról 50 fővel. Reggel kilenc órára érkeztünk meg Nagyarba, ahol meglátogattunk egy gyönyörű kastélyt és az udvaron lévő Rózsakertet. Ezt követően mentünk Szatmárcsekére, ott megnéztük a Kopjafás temetőt, ahol több mint 1200 kopjafa és 21 sírkő van. Itt van Kölcsey Ferenc emlékműve felállítva.


Tovább





Kétszeres elismerés világrekorder íjászunknak!

A Magyar Érdemkereszt legfelsőbb fokozatát, a Magyar Arany Érdemkereszt  kitüntetést kapta Mónus József tradicionális távlövő íjász augusztus 20-án, illetve a Magyarok Világszövetsége a Magyar Nemzetért Érdemérem ezüst fokozatát adományozta a Farkasnak.


Tovább





Együtt ünnepeltek hajdúk és székelyek  

Idén is változatos programmal várta Hajdúnánás városa az államalapítás és Szent István király ünnepét augusztus 19-20-án. A rendezvények különlegessége volt, hogy ezúttal együtt ünnepelt hajdú és székely magyar, hiszen népes székely delegációt látott vendégül városunk, a Székely Menekültek Emléknapja ünnepségsorozat nyitányaként.


Tovább




1     2     3     4     5     6     7     8     9     10     
11     12     13     14     15     16     17     18     19     20     
21     22     23     24     25     26     27     28     29     30     
31     32     33     34     35     36     37     38     39     40     
41     42     43     44     45     46     47     48     49     50     
51     52     53     54     55     56     57     58     59     60     
61     62     63     64     65     66     67     68     69     70     
71     72     73     74     75     76     77     78     79     80     
81     82     83     84