„A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek.”(Milan Kundera)

„Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává, miután 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát. A politikus letartóztatásával elhárult az utolsó akadály is a kommunista diktatúra kiépítésének útjából.”

Ennyi a szikár, lexikális meghatározása annak az emléknapnak, amellyel egy olyan korszakra emlékezünk, amelyben élni rettegés volt, amelyben soha nem tudhatta senki, mikor törik be az ajtót, melyik éjszaka kell egyik óráról a másikra a családnak összepakolni a legszükségesebb holmikat, hogy aztán egy végláthatatlan utazás után valahol egy lágerben, munkatáborban kössenek ki.

Hajdúnánás azon települések közé tartozik, amelynek határában volt egy ilyen tábor, Tedejen. Az ide kitelepítettek emlékét őrzi az a fekete márvány mementó, amelyet 2010 október 23-án avattak fel.

Mint azóta mindig, a városi szintű főhajtás ennél az emlékműnél kezdődik, így idén is. A süvítő pusztai szél egy kicsit meg is idézte azokat az éveket, amelyeket mindazok átéltek, akiket elhurcoltak, kitelepítettek, megnyomorítottak a Rákosi korszakban. A megjelent emlékezőket Csiszár Imre alpolgármester úr köszöntötte, aki röviden felidézte a legsötétebb Rákosi-korszakot, amelynek szinte minden nánási család elszenvedője volt.

Emlékbeszédet ezúttal Püski Levente a Debreceni Egyetem egyetemi tanára mondott, aki az 1949/1953 közötti évekről szólva nemzetközi kitekintést is adott, különös tekintettel a Szovjetunióra, amely példát adott Rákosiéknak arra, hogyan lehet a leghatékonyabban kiiktatni, félreállítani mindazokat, akik csak a legkisebb mértékben is problémát okozhatnak a kommunista a pártnak a diktatúra kiépítésében. Ez az az időszak, amikor létrehozzák a hírhedt Államvédelmi Hatóságot – az ÁVO-t , futószalagon gyártják a koncepciós pereket. Senki – még adott esetben saját párttársak sem -  érezhette magát biztonságban. 1949-és 1953 között mintegy egymillió eljárás indult, ebből közel négyszázezer esetben született elmarasztaló ítélet, és több mint 400 halálos ítélet hajtottak végre.

Püski Levente szólt arról is, hogy a kitelepítések, deportálások legfőbb elszenvedője a vidéki lakosság, főként a kis- és középparaszti társadalom volt, ez jellemezte a hajdúsági településeket is, így városunkat is. Az emlékező szavak után a tedeji kitelepítettek emlékművének megkoszorúzása következett, majd a főhajtás a városban, a Wass Albert emléktáblánál folytatódott.

Mint ismeretes Wass Albertet, aki ikonikus alakja a kommunista diktatúra áldozatainak, az 1940-es végén a kommunista román hatóságok koholt vádak alapján háborús bűnösként ítéltek halálra, s amely ítéletet a mai napig nem vonták vissza, nem rehabilitálták őt, aki ezt követően soha nem láthatta szeretett szülőföldjét, Erdélyt.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapa Wass Albert emléktáblájának megkoszorúzásával zárult 2018. február 25-én délután. (HNU)