Ajándékozni, gazdagodni, gyarapodni – avagy átérezni az összetartozás erejét
hajdunanas.hu | 2019.Jul.18. 15:00

Testvérvárosunkban járt az Aranyszalma Néptáncegyüttes

Csíkszeredában, Hajdúnánás testvérvárosában 30. alkalommal rendezték meg az Ezer Székely Lány találkozót a hagyományoknak megfelelően július első hétvégéjén. A rendezvényre meghívást kapott az Aranyszalma Néptáncegyüttes is Márton Attila vezetésével az „Összetartozást erősítő testvértelepülési pályázati program keretében július 5-én és 6-án.

A nánási táncosok a pénteki megérkezést követően a közelben lévő Csíkcsomortánban öltötték magukra a népviseletüket, ahol a Pozsonyi csata dicső győzelmére emlékeztek az ünneplőbe öltözött megjelentek. A Kárpátok őre gyönyörű faragott emlékműve előtt az ünnepi szónoklatok és köszöntők után a nánási táncosok műsora elbűvölte a közönséget.

Ezek után visszautazva Csíkszereda főterére már az esti Toborzó fellépőiként vettek részt a műsorban.

Az idei rendezvény különlegességét az adta, hogy már pénteken a néptáncé és a népviseleté volt a főszerep, hiszen a Székely Népviselet Napját ekkor ünnepelték.  19.00 órától a Szabadság téren a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttessel, a hajdúnánási Cifraszűr Néptánc Egyesülettel, a Tolna megyei Egyesített Bukovinai Székely Népdalkörrel, illetve a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel lehetett hangolódni a másnapi közös énekre, táncra és jókedvre.

Az első alkalommal 1931-ben megrendezett Ezer Székely Leány Napját egy történelmi tragédiát követő sokkhatás hívta életre annak idején – mondta el az eseményt felvezető sajtóeseményen Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
A városvezető kihangsúlyozta, hogy a rendezvény nem veszített időszerűségéből, sőt, a közelmúlt eseményei csak még aktuálisabbá tették. Ráduly Róbert Kálmán úgy fogalmazott: nem könnyű feladat székely ruhába felöltözni, sokan akár évekig nem is öltik magukra. A polgármester szerint ugyanakkor az igazi feladatot a székely nők végzik el, amikor előkészítik a népviseletet családtagjaik számára. A székely város vezetője felhívta a figyelmet, hogy bárki, aki a rendezvény programjain színpadra, vagy „mikrofon-közelbe” kerül, lehetőség szerint teljes népviseletet vegyen magára megtisztelve ezzel az eseményt, a népviseletet és önmagát is.

 A rendezvény és mozgalom a tradíció-ápolás szerepét és feladatkörét vállalta. Egykoron az egyik találkozón a Szociális Testvérek (az egyház szociális és társadalmi tanításának érvényre jutásán munkálkodó 1923-ban alapított közösség – szerk.) köszöntötték a helyszínre érkezőket, s a nevükben Walter Ilona e szavakkal köszöntötte a résztvevőket: “Jöjjünk ide évről-évre az Ezer Székely Leány Napjára, közös szent-misén részt venni, magunkba fogadni az élő Istent, hogy belsőleg is megérlelődjünk a ránk bízandó életek befogadására és felnevelésére! Jöjjünk ide őseink lelkéből meggazdagodni, sajátos kincseinkből megajándékozni másokat és gyarapodni a többiekéből! Jöjjünk ide, hogy dalban, táncban, vidám játékban átéljük a közösség megtartó erejét! "

A rendezvény külön érdekessége és sajátossága, hogy minden évben más-más tájegység mutatja be táncait és hagyományait, majd a különböző néptánc csoportok szórakoztatják a nagyszámú nézőközönséget. Fokozatosan bővült évről évre a résztvevők köre, egész Székelyföldről és Moldvából is érkeznek tánccsoportok és népdalénekesek, így az utóbbi években már külföldi résztvevőknek is tapsolhatott a közönség.

Az idei találkozó megnyitására és a seregszemlére is a Szabadság téren került sor, ahol sok-sok népviseletbe öltözött idős és fiatal táncolta el együtt a „bemelegítő” táncukat, majd ki gyalog, ki szekérrel, vidáman és énekszóval vonultak fel Csíksomlyó hegyére.

A nánási táncosok a lovas szekeret választották, s meghatódva tapasztalták az őket integetéssel, tapssal köszöntő nézelődőket.

Fent a hegyen a szabadtéri szentmisét a népviselet, a népdal és a néptánc több órás ünnepe, a hagyományos népviseletbe öltözött csoportok bemutatkozása követte a Csíksomlyói nyeregben épült Hármashalom-Oltár színpadon.

A műsorok közben játék, kézművesek vására és bemutatója szórakoztatta a résztvevőket, majd lefényképezték a sok-sok székely leányt és legényt, akik között kihirdették a legfiatalabb (3 hetes) és a legidősebb (83 éves) népviseletbe öltözött regisztrált résztvevőt.

Az  „Összetartozást erősítő testvértelepülési program megvalósítása Hajdúnánás és Csíkszereda együttműködésében” című pályázati program megvalósítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Fekete Andrea

Galéria