Úgy vélem, tudomásul kell vennünk, hogy hagyományos ünnepeink megítélése, a hozzájuk fűződő viszony és a belőlük fakadó érzelmek kettéosztják az embereket. Nincsen ez másképp a húsvét tekintetében sem.

Az egyik csoport számára egy hivatalosan is engedélyezett, négy napos hosszúhétvégét jelent a húsvét, melynek első napja a nagypéntek. Értesülhettünk róla, hogy a szállodák országszerte telt házakkal várták a vendégeket, akiknek nagy része már pénteken igénybe vette a wellness medencéket és ezen túl még számos szolgáltatás elégítette ki igényeiket. Az emberek kisebb hányada igyekszik a természet, az ember és a hitélet hármasságában megélni az ünnepet. Gondolom, ez nem szorul különösebb magyarázatra. Idén nagycsütörtök délelőttjétől egész napon át havazott. Megdöbbentő látványt nyújtott a virágzó fákat beborító hó és az ágyásokban didergő virágok.

Talán nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy a legutóbbi nagycsütörtök és nagypéntek zord időjárása akarva – akaratlanul e két nap valódi tartalmára hívta fel a figyelmünket. Visszatért a tél, lelkünk fagyos lett, bánatunk mély és múlhatatlan ebben az időszakban.

A kizárólag anyagi szemlélettel gondolkodó felebarátaink ebből csupán azt érzékelték, hogy sáros lett az autó, nem lehet menni kirándulni és a szálloda nyitott teraszán étkezni. Nehezen élték meg, hogy nem a szabadidejüknek van alárendelve az időjárás. Sokan közülük gyakran hangoztatják az alázat, az elengedés, az elfogadás szavakat, de ezeket éppen úgy kiüresítették, mint a szívüket, a lelküket és saját pénztárcáikat a szállodákban.

Szembesítenünk kell magunkat azzal, hogy  talán ez lesz a negyedik év, hogy szinte alig van sárgabarack és ki tudja mit kell még elviselnünk, a tavalyi aszály megdöbbentő tényén kívül.

Az áldozatot mindenkinek meg kell hozni annak érdekében, hogy életünk valódi biztonságba kerüljön, és ne a civilizáció, a modernitás, valamint a hírek talmi világában evickéljünk a biztos pusztulás felé.

Úgy vélem, hogy nem csak vallásosság és nem – vallásosság kérdéséről van szó. Sokakat már egyáltalán nem érint meg az ünnep. Olyan távol kerültek ettől, hogy már az értük hozott áldozatot sem értik, nem tudják elfogadni, sőt el is utasítják azt.

Írásom végén szeretnék visszakanyarodni ahhoz a gondolathoz, hogy milyen szomorú és ártalmas a közösségek gondolkozás szerinti, viselkedésbeli és egyéb területen tapasztalható megosztottsága. Az EGY szavunk nem csak számnév, hanem magát a TEREMTŐT is jelenti, s ha képzünk belőle szavakat, az sohasem EGYet, hanem mindig többet jelent, sőt, közösségre is utal egyben. Az EGYÜTT, EGYMÁS, EGYSÉG stb. szavaink a biztonságot, az egyensúlyt sugallják. Míg a KETTŐ vagy KÉT szógyökünk, s a belőle képzett KÉTSÉG, KÉTELY szavak mindig bizonytalanságot és félelmet feleznek ki. Reménykeltő lehet a természet szeretete és a néphagyományok újraélesztése és megélése, hogy ismét egységbe forrva járjuk az utunkat, mi magyarok.

Kevésbé ismert szokásrendünk a FEHÉRVASÁRNAP, mely a húsvétot követő vasárnap. Ezen a napon a nem vérrokon legények és leányok KOMÁNAK választották egymást, TESTVÉRISÉGET fogadtak egymásnak. Életre szóló, szoros, bensőséges kapcsolatuk a sírig tartott. Merítsünk gazdag hagyományunkból, tiszteljük, becsüljük és tanítsuk egymást! Minden lehetőségünk megvan ahhoz, hogy a TEST és a VÉR EGYTESTVÉRRÉ EGYesüljön és EGYmás segítőjeként járjunk elől jó példával és mutassuk az utat a világnak.

„ Szép fehérvasárnap a mi ünnepünk,

Töltse be örömmel a mi szívünk, lelkünk.”

Nagyné Józsa Beáta