Ismét peng a kasza a kertalji réten
hajdunanas.hu | 2019.Jul.03. 08:19

Éles kasza és erős kéz – ezekre mindenképp szükség lesz a 11. Hajdúnánási Hagyományörző Aratók Találkozóján július 6-án, szombaton.

Idén 11. alkalommal rendezi meg Nyakas András, a Hajdú Bokréta Hagyományőrző Csoport és a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ az aratónapot. Az egész napos programoknak és a versenynek ebben az évben is a Nyakas Farm ad otthont július 6-án, szombaton.

Az aratónapra több mint 10 csapat nevezett, köztük Hajdúnánás egyik testvérvárosa: Ustron is, akiknek tagjai szintén kaszát vesznek kezükbe, s megmutatják, hogyan is néz ki egy tradicionális aratás. Üde színfoltja a rendezvénynek immár harmadik esztendeje Varga Gábor, aki több ezer kilométert megtéve Új-Zélandról érkezik Hajdúnánásra, mint kaszás.

A találkozóra ezúttal is a környező települések kertbarát körei, hagyományőrző csoportjai érkeznek, illetve ott lesznek a helyi kis közösségek is. A Hajdú Bokréta Hagyományőrző Csoport által tizenegyéve életre keltett arató nap gondolata termékeny talajra talált, és egyre többen érzik magukénak ezt az egész napos hagyományőrző rendezvényt.

Az aratónap keretében a Nyakas Farm öntözőrendszere is átadásra kerül

A Nyakas család összesen kb. 1700 HA területen gazdálkodik, most ennek a beruházásnak köszönhetően kb. 400 HA válik öntözhetővé. Ennek jelentősége abban áll, hogy az öntözésnek köszönhetően ezeken a táblákon két növényt tudnak egy szezonban termelni /pl. rozs után silókukoricát/ ezzel meg tudják őrizni a termelésük stabilitását, illetve a tejelő tehenek ellátása is jelentősen javulhat.

Az ünnepélyes átadóra délelőtt 10:30-kor kerül sor az aratónap helyszínétől kb. 1 km-re a Keleti Főcsatorna partján. Az ünnepségen felszólal Nyakas András, a Nyakas-Farm tulajdonosa, Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere és Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke.

Hagyományaink, múltunk megőrzése a cél

A látogatók betekintést nyerhetnek a szalmakalap készítés rejtelmeibe, emellett a Hajdúnánási Helyi Sajátosságok munkatársai kézműves foglalkozásokat tartanak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A foglalkozásokon az érdeklődők kipróbálhatják a nemezelést, a bőrművességet és szalmafonást.

A megyei búzagyűjtés ebben az évben is elindul

Idén kilencedik alkalommal hirdeti meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Magyarok Kenyere programot. A jótékonysági kezdeményezés célja, hogy a Kárpát-medence magyarlakta részein élő segítőkész adományozóktól nemzeti összefogással búzát gyűjtsenek.

Az összegyűjtött búza egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában osztják szét a határokon innen és a határokon túl, a rászoruló magyar gyermekeket segítő szervezetek támogatására. Tavaly a NAK Hajdú-Bihar Megyei Szervezete 219 segítőkész gazdálkodó jóvoltából több mint 66 tonna búzából készült lisztet tudott adományozni, mellyel megduplázták az előző évi mennyiséget. A múlt évben Nyakas András szervezőmunkájának és lelkesedésének köszönhetően 22 hajdúnánási gazda 1-1 tonna búzát adományozott, mely nagyon szép példa az összefogásra, a nagylelkűségre.

A program első állomása a Megyei Búzagyűjtő Nap, melyre az Aratók Találkozója keretén belül kerül sor Hajdúnánáson, a Nyakas Farm területén. A helyszínen, a NAK sátrában, valamint 2019. augusztus 10-ig folyamatosan lehetőség nyílik az adományok felajánlására.

A nap legfontosabb mozgatóereje leginkább a közös munka, a jó hangulat, a nóta, egyszóval egy jó kis fesztivál hangulat, amiért érdemes lesz megtenni néhány kilométert. Délben a jóízűen elfogyasztott étkek után már a szórakozásé lesz a főszerep, a hagyományőrző csoportok dalosai egymást váltják a nagy sátor színpadán.

A részletes programot a www.hajdunanas.hu honlapon találják.

Galéria