Ezt az írást jó egy évvel ezelőtt szándékoztam közreadni, ám attól tartva, hogy mire megjelenik, aktualitását veszíti, ezért halogattam. Sajnos, az élet azóta sem tért vissza a normális kerékvágásba, így a régi idők tanulságai talán segítségünkre lehetnek nekünk, maiaknak is.

A kontumáci kápolna Gyimesbükknél a járványkórház romjaival.

Akik jártak már Székelyföldön, a Gyimesi szorosban, minden bizonnyal megőrizték emlékezetükben a Rákóczi várral szemközti hegyoldalon álló Kontumáci kápolna látványát az egykori járványkórház romjaival. És talán azt is, hogy ez a hely másfél századon át különös szerepet töltött be a járványok feltartóztatásában.

A kontumác német eredetű szó, jelentése pedig vesztegzár. És ezzel meg is érkeztünk napjainkba, hiszen a médiából naponta halljuk, hogy a hozzánk Afrika felől érkezőknek két hetet vesztegzár alatt, azaz karanténban kell tölteniük.

Ahogy a fentebbi sorokból érzékelhető, nem újkeletű egészségügyi óvintézkedésről van szó. Európa népeinek életét fél évezreden át nyomorították például a pestis és egyéb járványos betegségek, melyek emléke máig beivódott az emberi kultúrába.

Angol rendőrök maszkban, 1918-ban. Forrás: liner.hu

Székely népünk múltjának meghatározó történelmi hagyatékai azok a bizonyos kontumácok. Történt ugyanis, hogy a Habsburg Birodalom az 1720-40-es években az 1900 kilométert kitevő határvonalán a határátkelők mellé járványos betegségek feltartóztatása végett egészségügyi vesztegzárakat, egészségügyi kordont telepített. Sok száz ilyen létesült, melyek közül az egyik a gyimesbükki. Akik külföldről érkeztek, kihallgatások, orvosi vizsgálatok után 42 napig kötelesek voltak ezen a helyen tartózkodni. Amennyiben egészségesek maradtak a határidő letelte után is, tovább mehettek, ha nem, örök lakói lettek a kápolna melletti temetőnek.

Nos, ez az eljárás egy elkülönítési forma volt, amely a birodalom népének életét védte. De ebben az időben a ragályos betegekre is vonatkozott a szigorú előírás. A közösség védelme miatt nem jelentett megbélyegzést például a fertőző beteg elkülönítése, „lakásfogságra” kényszerítése. Merthogy az óvintézkedésekre akkor is nagy hangsúlyt fektettek. A szószékről még a papok is hirdették, hogy „ne fogj kezet mással!”.

E felhívást ma is halljuk, s gyakoroljuk is. És hordjuk a maszkot is, melyet nagy járványok idején, amilyen például a spanyolnátha volt száz évvel ezelőtt, ugyancsak viseltek az emberek. Mintha most is hallanánk az egykori székelyudvarhelyi orvosok felhívását: „nagyon ajánlatos a száj és a kezek gyakori mosása”.

A gyimesbükki kontumác, azaz vesztegzár ma csupán történelmi emlék. Már nem védi a fél Európára kiterjedő Habsburg Birodalom népeit, mégis emlékeztet arra, hogy eleink példájából okulva, minden eszközzel óvni kell e földrész lakót, benne a magyarságot. Ha kell kerítéssel, ha kell vesztegzárral. Mert az élet, a megmaradás törvényei előbbre valóak minden mással szemben.

Buczkó József