Néptáncé volt a főszerep Nánáson
hajdunanas.hu | 2019.Mar.06. 09:24

A hetedik Országos Csoportos Néptánc Tanulmányi Verseny Észak- és Dél-Alföldi területi válogatóját rendezték meg február 22-én Hajdúnánáson. Az eseményre közel kétszáz néptáncos gyermek érkezett többek között Szegedről, Debrecenből, Gyuláról, Nyíregyházáról és Jászberényből.

Az egésznapos versenyen a gyermek néptáncos tehetségek legjava gyűlt össze a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ színháztermében, hogy számot adhassanak eredeti néptánc ismeretükről, annak újra alkotásáról, valamint magas színvonalú csoportos előadásmódjukról.

Tóth Lajos Árpád, a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ igazgatója a rendezvény kapcsán elmondta, hogy kiemelten fontosak az ilyen és ehhez hasonló megmérettetések. Ezek az alkalmak lehetőséget teremtenek a tapasztalatszerzésre, valamint a tánc képét formáló egyéb tényezők fontosságának tudatosítását is szolgálják a tanulókban – mondta az igazgató.

„Sokszínű kultúránk, hagyományaink megőrzése, s azoknak az ápolása a 21. században talán még fontosabb, mint eddig bármikor” – emelte ki köszöntőjében Dr. Csiszár Imre. Hajdúnánás alpolgármestere hozzátette: rajtunk múlik, hogy megőrizzük tradícióinkat, értékeinket, s tovább adjuk-e felnövekvő generációinknak.

A verseny célja, hogy évről-évre olyan fórumot biztosítson a részvevők számára, amely helyet ad a tanuló versenyzőknek az évszázadok alatt kialakult népművészeti kincsek tovább örökítéséhez, legértékesebb elemeinek hagyományhoz hű megőrzésének.

A nap végén vidám, farsangi téltemetést rendeztek a város főterén, s hívták, várták azokat a játékos kedvű gyerekeket, felnőtteket, akik farsangi jelmezben vagy anélkül eltemették, elégették közösen a tél maradékát.

Galéria