Olimpiai bajnok, sportversenyek virtuális és hagyományos interaktív foglalkozások -
A család, a mozgás és az egészség jegyében az ünnepi hétvége
Családokat, baráti társaságokat, sportegyesületeket, mozogni vágyókat vártak augusztus 22-én a Nagy Norbert Sportközpontba és a Hajdúnánási Gyógyfürdő előtti térre a Családi- Egészség és Sportnapra. A program futóversennyel kezdődött, ahol az általános iskola alsós és felsős korosztályai egyénileg, a nagyobbak pedig váltófutásban mérhették össze gyorsaságukat. A futamokat Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó indította, akit közelebbről is megismerhettek a résztvevők egy közönségtalálkozó keretében.
A Hajdúnánási Dominó DSE közreműködésével a helyi kajakos életébe is bepillantást nyerhettek a résztvevők. Emellett a helyi versenyzők egy közös evezésen is részt vehettek a bajnokkal. A programon a kajakosokon kívül jelen voltak a helyi kézilabdások, a Hajdúnánási Focisuli Egyesület, a Hajdúnánási Hódos Imre Sportegyesület birkózó és karate szakosztálya, akik Kiss Zoltán karate világbajnok vezetésével a színpadon látványos bemutatót is tartottak. A nap folyamán akadálypálya verseny és tollaslabdázási lehetőség is várta a mozogni vágyókat.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság közreműködésével kerékpáros ügyességi versenyt is tartottak a gyerekeknek, ahol a KRESZ tudásról is számot kellett adni. Szintén a kerékpározást népszerűsítve egy kerékpártúrára is lehetett jelentkezni, ahol a város különböző pontjait érintve kellett teljesíteni egy játékos feladatot. Aki megtette a távot és helyesen töltötte ki az igazoló lapot, az egy sorsoláson vett részt, ahol három ajándékcsomag talált gazdára. A helyszínen volt egy sporttotó is, aminek a kitöltői szintén esélyesek voltak egy sorsoláson.
A délután folyamán ugrálóvár, népi játszópark és kézműves foglalkozás is lekötötte a kicsiket, de a hagyományos programelemek mellett kipróbálhattak különleges, modern interaktív játékokat, mint a slacline, a virtuális szemüveg, a segway, vagy éppen a buborékfoci. Népszerű volt az az akadálypálya is, ahol a látást és térérzékelést zavaró szemüvegben kellett teljesíteni a feladatokat. Ezen kívül Bódi György freestyle foci bemutatóval kápráztatta el a közönséget, hajdúnánási és hajdúdorogi fiatalok kerékpárral és rollerrel mutattak be akrobatikus gyakorlatokat, amelyekkel otthon nem érdemes próbálkozni. A napot a helyi fiatalokból álló zenekar a The Icebraker zárta. A program a Nánás Pro Cultura Nonprofit Kft. szervezésében az EFOP-1.5.3-16-2017-00021 „Humán szolgáltatás fejlesztése Hajdúnánáson és vonzáskörzetében” című pályázat keretében valósult meg.
További híreink
Van képe hozzá?
Legnépszerűbb programunkhoz várunk további képeket
Hírkategóriák