Pásztorünneppel köszöntik a tavaszt Hajdúnánáson
hajdunanas.hu | 2019.May.08. 11:30

Egész napos pásztorünnep várja május 11-én szombaton a Hajdúnánásra látogatókat. A rendezvényen lesz főzőverseny és a gulyások is megmutathatják tudásukat. A településen ezzel az ünneppel köszöntik a tavaszt és egyben tisztelegnek hajdú őseik előtt.

A néphagyomány szerint a pásztorok Szent György napjától, április 24-től számították a tavasz kezdetét, és ekkor hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről a legelőkre. Hajdúnánáson a Kendereskertben május 11-én ünneplik ezt a jeles napot néphagyományok felelevenítésével, citera és nótaszóval, néptánccal, pásztorételek főzőversenyével, csikós -és pásztorkutyás bemutatóval.

A tavaszt köszöntő kihajtási ünnepen sor kerül a számadásra, pásztorok felfogadására, örökös pásztorok köszöntésére és a pásztortűz gyújtására is. A nap folyamán ünnepélyes keretek között adják át a Kárpát-medencei Magvető Programban összegyűjtött adományokat is.

A rendezvény fővédnökei Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke és Dr. Nagy István agrárminiszter.

Galéria