Idén januárban már 22. alkalommal keltek útra az ország számtalan pontján katonai hagyományőrzők, honvéd középiskolások, tartalékos katonák, hogy gyalogtúrával emlékezzenek a Magyar Királyi 2.Honvéd Hadsereg 1943. januárjában, a Don-kanyarban vívott harcainak tragikus és embert próbáló napjairól.

A Hajdú menetszázad 2016 óta önálló egységként indul minden év január utolsó hetében, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium szervezésében, hogy a hajdúvárosok érintésével, mintegy 70 km-es teljesítménytúrával tisztelegjenek a háború katonaáldozatai, hősei előtt, a Doni Hősök Emléktúra keretében. Az idei túra január 21-én indult Debrecenből és 23-án délután érkezett Hajdúnánásra, a végállomásra.

Az emlékező gyalogmenet hagyományosan a Debrecen - Hajdúhadház – Hajdúböszörmény – Hajdúdorog – Hajdúnánás útvonalon halad, megállva mindegyik városban, ahol a városokkal közösen, katonai tiszteletadás keretében rótták le kegyeletüket és emlékeztek meg az 1943-as doni áttörés során odaveszett, megsebesült katonáinkról, munkaszolgálatosokról. 

A menetszázad január 23-án vasárnap, a kora délutáni órákban érkezett Hajdúnánásra, a túra végállomására. A katonás beérkezés után a Hősi emlékmű előtt sorakoztak fel az emléktúra résztvevői, majd a Himnusz elhangzása után Gacsályi Gábor nagytiszteletű úr áldotta meg az emlékezőket.

A folytatásban Szólláth Tibor köszöntötte a megemlékezés résztvevőit, felhíva a figyelmet városunk katonai múltjára, amelyet nagyon plasztikusan szemléltet a gyönyörű szoborcsoport, a Hősök szobra.

Fekete András őrnagy, a menetszázad vezetője, a Kratochvil Honvéd Középiskola katonai igazgatóhelyettese szólt az emléktúra kezdeteiről, és kiemelte városunk áldozatkész támogatását, amellyel a program mellé állt a kezdet kezdetén és azóta is szívélyesen fogadja minden évben a teljesítménytúra résztvevőit. Ezt a példaértékű támogatást megköszönve őrnagy úr emléklapot és Kratochvil emlékérmet adományozott a városnak, amelyet polgármester úr vett át. Fekete András emlékeztetett arra, hogy a magyar nemzet kellőképpen elgyászolta már ezeket a tragikus napokat, veszteségeket, amelyet urivi áttörés néven jegyeztek be a magyar hadtörténelem „fekete könyvébe”.

Napjainkban az a nagyon fontos feladat, hogy ezeket a történéseket ne hagyjuk a feledés homályába veszni, hogy a felnövekvő nemzedékek is tudják azt, mi történt ott, akkor, és hogy a magyar honvéd legendás hősiessége még a gyalázatos körülmények ellenére is megmutatkozott. Katonáink tudták, hogy vajmi kevés a túlélés lehetősége, de azt is tudták, hogy a hazáért küzdeni és meghalni a legnagyobb dicsőség, amit az utókor soha nem felejthet el. A mi tisztünk az emlékezés és a tiszteletadás, amelyre a honvéd középiskola pedagógiai programja kiváló lehetőségeket tud nyújtani.

A folytatásban a megemlékezők a kegyelet és a emlékezés virágait helyezték el a Hősi emlékmű talapzatán, majd ezt követően katonai szertartás szerint díszlövéssel tisztelegtek a hősök előtt. Zárásként pedig a Magyar takarodó dallamával vettek búcsút örök álmukat alvó halottainktól, akik 79 éve a messze orosz hómezőkön, a jeges-véres Don habjaiban lelték halálukat, vagy tűntek el örökre. Erre kell, és szükséges emlékeznünk és emlékeztetnünk, hiszen ha nem vigyázunk a történelem megismétli önmagát. (HNU)