Újra itthon
hajdunanas.hu | 2022.Feb.04. 09:07

Szerény programmal tudtunk idén is megemlékezni a Magyar kultúra napjáról, hiszen a járvány most is több tervezett rendezvény. Öröm az ürömben, hogy Kassai Imre, nánási származású festőművész kiállítása megvalósulhatott, amelynek megnyitójára az ünnep előestéjén, január 21-én kerültsor a művelődési központ Kisgalériájában.

Kassai Imre közel három évtizednyi idő után kapott ismét kiállítási lehetőséget szülővárosában, amelyet Fátyol Zoltán festőművész nyitott meg január 21-én a művelődési központ Kisgalériájában. Előtte Csiszár Imre alpolgármester úr köszöntötte a megjelenteket, és örömének adott hangot, hogy ezzel a kiállítással egy régi adósságot törlesztett a város, akkor, amikor méltatlanul hosszú idő után az itt született, nevelkedett művésznek újbóli lehetőséget biztosított életműve keresztmetszetének bemutatására. Ennek csak még nagyobb súlyt ad, hogy a tárlat a Magyar kultúra napjának részeként jöhetett létre.

Fátyol Zoltán megnyitójában szólt azokról az évekről, - 1970 és környéke, - amikor a hajdúnánási művésztelep rendszeres résztvevői voltak, számtalan közös élményük volt, ahogy mondta, ” ifjúkori szép emlékei egy javarésze ehhez a helyhez kötődik.” Kassai Imre művészi pályafutása biztatóan indult, de életét valahogy sok-sok nehézség, megpróbáltatás tarkította. Gyermekkorától rajztanárnak készült, hiszen hamar kiderült remek rajzkészsége, ám továbbtanulását nem vállalta a család, így esztergályos lett, ami megélhetési hátteret biztosított számára. Művészi elhivatottságát azonban nem dobta sutba, képezte magát, művészi tanulmányait 1965-ben a Medgyesi Ferenc képzőművészeti körben kezdte, tanárai Bíró Lajos és Félegyházi László voltak. Példaképei többek között a mexikói Rufino Tamayo, az ír származású Francis Bacon, vagy éppen a magyar Kokas Ignác.

Ez a tárlat, mint Fátyol Zoltán fogalmazott, „..egyféle keresztmetszetét mutatják életművének, egyaránt válogatva korai darabokból és a legutóbbiakból is. Kassaz Imre ritkán megnyilatkozó művész, aki bár folyamatosan dolgozik, mégsem igyekszik mindenáron bemutatni munkáit. Mindezek ellenére számos alkalommal jutottak el munkái hazai és nemzetközi kiállításokra.[  ] .Kassai Imre, ahogyan többen is írták róla és munkáiról, az irónián keresztül a groteszk szemüvegén át szemlélődve közelít megfestendő témáihoz, és ennek megfelelően alakította festői eszközkészletét. A groteszk, ironikus látásmód a másik fontos mozzanat, ami a néző számára bizonyossá válik a kolorit-gazdagság mellett. [ . ] .Munkái előtt szemlélődve hitelesnek érezzük líra és irónia kettősét, költészet és groteszk egységét. Szelíd társulás ez, nem harsány, nem szándékozik mellbevágni a nézőt, az esztétikum konzekvens vállalása és követése teszi azzá.”

Kassai Imre kiállítása február 16-ig tekinthető meg a művelődési központ Kisgalériájában.

(HNU)-fotó: Girus Zsolt

Galéria