Kívül-belül megújult iskola
hajdunanas.hu | 2020.Oct.12. 09:08

Csillogó parkettájú tantermekben, vidám és biztonságos játszóterekkel köszöntötték az új tanévet a Bocskai István Általános Iskolában. A nyáron hatalmas felújítások történtek, hiszen az elhasználódott tantermek, a régi udvari játékok megértek már a javításokra.

Az iskolában a közel fél évtized alatt megvalósított energetikai felújításokat, játszótér telepítéseket követően az idén tavasszal került beadásra az a terv, mely a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ támogatásával elfogadásra került. Így tavasszal a szinte üres iskolában, majd a nyár folyamán több ütemben folytak a szorgos munkálkodások az iskola épületein, udvarain, majd a tantermekben is közel 10 milliós értékben.

Az iskola Polgári utcai játszóterének kerítését a karbantartók tették új elemekkel esztétikussá, majd a játszóteret újították fel több mint két millió forintból, illetve a gyerekek nagy örömére hét új eszközön játszhatnak és erősíthetik kondíciójukat. A biztonságos és esztétikus kondipark régóta álmuk volt már a gyerekeknek, így nem csoda, hogy nagy örömmel vették birtokba.

Ugyancsak a Polgári utcai iskolában augusztusban három tanteremben teljes parkettacsere, hét teremben pedig parkettacsiszolás történt nagy erőbedobással, hiszen az idő rövidsége miatt az iskola dolgozóinak nagy összefogására és segítségére is szükség volt a zökkenőmentes tanévnyitás érdekében.

A felújítások hamarosan tovább folytatódnak, egy másik forrásból ugyanis a tantermek ajtajai fognak megújulni az év vége felé.

Tervek között szerepel a vízvezetékek korszerűsítése, a tornaterem kazánjának felújítása és a könyvtár belső terének javítása is. Az iskola dolgozóinak közös álma is talán megvalósulhat ebben a lendületben: az ebédlő épületének a teljes átépítése is. 

Iskolánk másik intézményegységében is új játszótérrel találkoztak a szeptemberben iskolába érkező gyerekek, ugyanis az Iskola utca 3. szám alatti udvaron is szórakoztató, izgalmas, új játékudvar épült. A játékok egy részét az iskola Makláry Alapítványa szerezte be. Az ősz során még az eddig sokszor sáros udvarrész is megszépül majd, új térburkolat készítésével.

Folyamatban van az iskola Baross utca 11/A épületben működő kollégium „felöltöztetése” is. A minden részletre kiterjedő belső megújulást követően a külső homlokzat is új lesz hamarosan.

Fekete Andrea

Galéria