Megvan, ki tervezheti a Hajdúnánás mellett épülő MotoGP-pályát
hajdunanas.hu | 2021.Mar.22. 15:22

A pályaépítésre érkezett ajánlatokat értékelték egy pénteki sajtótájékoztatón.

A Bordás Péter vezette BORD Építész Stúdió nyerte a MotoGP-pálya tervpályázatát. Ezt az eredményt hirdette ki Kósa Lajos, a bíráló bizottság elnöke a pénteken megtartott sajtótájékoztatón. A kiírást határidőre 34-en vették ki, és négyen küldtek tervpályázatot. A bizottság második díjat nem hirdetett, de volt egy harmadik és egy kiemelt díjazott is.

Kósa Lajos elmondta: a tervpályázat értékelése és eredménye alapján a nyertessel egy speciális közbeszerzés zajlik majd.

A díjnyertes pályamű alapján – annak legfontosabb koncepcionális elemeit megtartva – elkezdik a Hajdúnánás határában építendő MotoGP-pálya tervezését. Ezzel párhuzamosan, mire a tervezés befejeződik, addigra reményeik szerint a földtulajdonosokkal is megegyeznek, hogy az építési tendert ki lehessen írni. Minden esély megvan arra, hogy a nánási legyen a legjobb pálya, hiszen a tender győztese nagymértékben megfogadta a Dorna Sport, a MotoGP-versenyek jogtulajdonosa által leírtakat.

Lehetőség a városnak, a térségnek

– Az ajánlatkérő szakértő cég szerte a világon értékeli a motorospályákat. Ha a nánási pályát az ide megadott paraméterek (például a pálya geometriája, a közlekedési útvonalak, a kiszolgálás, a multifunkcionalitás, a lelátók elhelyezése) alapján készítik el, akkor ez lesz a világ legjobb pályája – fogalmazott Kósa Lajos a pályázat eredményhirdetésén.

– Hajdúnánás nagy előnye, hogy a különböző terepadottságok miatt itt nem kell kompromisszumokat kötni. Nincs például lakóövezet, amihez már csak a zajhatás miatt is alkalmazkodni kell, vannak viszont természetes vizek, továbbá az autópályákon könnyen megközelíthető. A földlelátókat is figyelembe véve, a helyszínen 150-180 ezer néző lehet részese a MotoGP-versenyeknek. Ezek résztvevőinek, nézőinek kiszolgálásában a térségre, benne Debrecenre, Nyíregyházára és Miskolcra is támaszkodunk majd. A Kelet-magyarországi Versenypálya Építő Kft. aláírta a szerződést a Dornaval, hogy 2023-tól 10 éven át Magyarország rendez MotoGP nagydíjat.

„Az országban a Tiszától keletre ez az első olyan jelentős beruházás, amely világeseményt hoz ide, és tíz éven keresztül minden évben ide irányul a technikai sport iránt érdeklődők figyelme”

– részletezte a beruházás jelentőségét Kósa Lajos. Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere és Tiba István, a térség országgyűlési képviselője is csatlakozott ehhez a gondolathoz. Mint mondták, a beruházás jelentős mértékben hozzájárul a város és a térség élhetőségéhez és gazdasági fejlődéséhez.

Pacza József, a tervpályázatot kiíró kft. vezetője a pályaépítés ütemezéséről elmondta: az igencsak ambiciózus, hiszen az idén elkészülnek a kiviteli tervek, majd ősszel kezdik a mélyépítési-, a talajelőkészítő- és közművesítési munkákat. 2022 tavaszán indulhatnak a magasépítési munkák, ezek 2023-ban fejeződnek be.

Első a motorosok biztonsága

A sajtóeseményen ott volt Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-világbajnok, a pályázatot elbíróló bizottság szavazattal nem rendelkező sportszakmai szempontokért felelős tagja is. A Napló kérdésére elmondta, négy különböző, sportszakmai szempontból is eltérő pályázat érkezett. A kiírás fontos szempontja volt, hogy a multifunkciós pálya tudja fogadni a MotoGP-t, aminek megrendezésére már megvan a szerződés. A MotoGP fogadására pedig a Nemzetközi Motoros Szövetség (FIM) szabályai alapján megtervezett pálya kell, mégpedig biztonsági okokból, hiszen a brand a motorok Forma 1-e.

– Sportszakmai szempontoknak a debreceni pályázó pályaműve felelt meg a legjobban. A FIM szabályrendszerét kell figyelembe venni. Az autósport tud falak között, utcai pályákon versenyezni, a motorosok soha. A legeslegfontosabb dolog a biztonság. Annak ellenére, hogy gladiátorharcokat láthatunk a pályán, és hogy a versenyzők könyökharccal küzdik át magukat egymáson, vagy hogy a befutók között célfotók döntenek, mindeközben a leglényegesebb, hogy a versenyzők ne legyenek életveszélyben. A régióban nincs referencia pálya, a miénk lehet az, amely autó- és motorsport szempontból is alkalmas versenyzésre. És itt az üzemeltetés szempontokat is figyelembe kell venni. Ezekkel együtt lehet a legjobb pálya a világon a nánási.

Forrás:haon.hu; BORD Építész Stúdió / Homologue / Facebook

Galéria