Tilos vasárnap füvet nyírni, flexelni? Álhír vagy mégsem?
Az nem igaz, hogy új törvény készül, de általában vannak települési zajrendeletek.
Nyaranta felröppen az a hír, hogy egy hamarosan életbe lépő törvény értelmében akár 50-200 ezer forint helyszíni bírságot is kaphat az, aki vasárnap reggel vagy épp délben nyír füvet. Azt, hogy egy ilyen vagy ehhez hasonló törvény életbe lépne a jövőben azt nem lehet tudni, de szögezzük le, hogy nem ördögtől való dolog a zajvédelem vagy a közösségi együttélés „szabályozása”.
A települések helyi rendeletükben élnek is ezzel, Hajdúnánáson például 2013-ban fogadta el a képviselő-testület a közösségi együttélés alapvető szabályairól és megszegésük jogkövetkezményeiről szóló helyi rendeletet.
Persze érdemes megemlíteni azt is, hogy milyen a szomszédi viszony, mit nevezünk általános normának. Ha azt vesszük figyelembe, hogy évente néhány alkalommal, például családi eseményt ünneplünk meg, ami vélhetően nagyobb zajjal jár, ezt jelezzük a szomszédjaink felé és éjfél körül befejezzük a „hangoskodást”, az vélhetően nem lesz probléma. Azonban, amikor már heti rendszerességbe csapnak át a hangos események nem kötelesek szomszédjaink ezt tűrni és akár rendőrt is hívhatnak, amely akár szabálysértési eljárást is maga után vonhat.
Érdemes hát figyelni mindenkinek a települési rendeleteket, mert sose lehet tudni, hogy a szomszédok mikor éberek és mikor alszanak…
További híreink
Van képe hozzá?
Legnépszerűbb programunkhoz várunk további képeket
Hírkategóriák