Vandál kapuk az Ady Endre körúton
hajdunanas.hu | 2020.Oct.12. 09:04

Több évtizedes problémája szűnik meg a város lakosságának  és elsősorban a lakótelepen élőknek azzal, hogy felújítják az Ady Endre és a Mártírok úti lakótelep teljes belső területét, ezzel együtt a körül ölelő szerviz utat – olvasható a város hivatalos honlapján.

Mi hajdúnánásiak azonban nem csak olvashatjuk, hanem látjuk is. Személy szerint arra járva mindig megnyugvással nézem, ahogy a szorgos kezek munkálkodnak, zúgnak a gépek, csattognak a kalapácsok. Halad a munka – konstatálom – s már bicajozom is tovább. Vannak azonban akik – jogosan – nem elégszenek meg a látvánnyal, hanem kérdezősködnek, tájékozódni próbálnak, pláne hogyha ott is laknak a környéken. Így tett egy aranyos nénike is, aki a napokban megszólított, hogy ő oda ment a dolgozókhoz, s megkérdezte tőlük, hogy milyen kapukat építenek itt.

  • Kapukat? – tátottam el a számat – hol van az Ady Endre körúton kapu?
  • Nem olyan kapu – csodálkozott értetlenségemen – hanem olyan, ami a foci pályán van, mikor a gyerekek kézi labdáznak meg futballoznak.

Aztán mikor látta, hogy megnyugodtam elmesélte, hogy a munkások azt mondták neki, hogy nagyon kemény anyagból van a kapu. Akkor meg amiatt kezdett aggódni a nénike, hogy mi lesz, ha játék közben neki esik a kapus. Arra meg az volt a válasz, hogy bizony összetöri magát, de ilyen nem igazán szokott előfordulni.

S ekkor jött az utolsó kérdés, melynek válaszától napok óta nyugtalan a kedves lakó. Így hangzott:

  • S mi van, ha valami rossz emberek, jönnek, akik törni, zúzni szoktak s azok próbálnak kárt tenni a kapukban?
  • Akkor sincs semmi baj, mert ezek vandál kapuk – hangzott a válasz (a nénike szerint) .

Ekkor kicsit közelebb hajolt hozzám, picikét kijjebb húzta a maszkot a szája előtt, hogy jobban halljam s kétségbeesett tekintettel azt kérdezte tőlem:

  • Imikém! Mik azok a vandál kapuk? Én még ilyet sohasem hallottam.
  • Talán vandálbiztos – válaszoltam rövid töprengés után.
  • Azaz! Vandálbiztos – tárta szét két karját örömmel, majd újra elbizonytalanodott.
  • Mondjuk azt még jobban nem értem.

Elmagyaráztam, hogy ez olyan dolgoknak, tárgyaknak az elnevezése, - tudtommal - amiben nem, vagy csak nehezen tudnak kárt tenni az úgynevezett „rossz emberek”. No persze a végére már mind a ketten nevetni kezdtünk, s ahogy távolodott tőlem még mindig mondogatta: „vandál kapuk”.

Remélhetőleg sokan lelik örömüket majd benne és senkinek nem jut eszébe, hogy kárt tegyen az Ady Endre körúti „vandál kapukban!”

Kócsi Imre

Galéria